2016-ban, 3 év fejlesztés után az Evergreen International egy horgászcikkekben soha sem használt új anyag bevezetésével és a Kaleido Inspirare Grand Cobra Limited bemutatásával felrobbantotta a horgászpiacot.

 

Katsutaka Imae, akit japánban nemes egyszerűséggel „King of the Bassfishing” neveznek és 20 éve, a Temujin széria megtervezése óta vezeti az Evergreen high-end szériáinak tervezését, a versenyhorgászok és hobbihorgászok igényeit figyelembe véve kereste a legmegfelelőbb alapanyagot, hogy olyan sokoldalú botot alkothasson, amely minden felhasználó igényeit kiszolgálja a teljesen eltérő felhasználási körülmények között is.

 

A legnagyobb kihívást, amely miatt a project majdnem elveszett, az egyszerre és egy időben nagy szilárdsággal és nagy rugalmassággal is rendelkező anyag megtalálása jelentette.

 

A japán Toray cég „Torayca® T1100G” „Nanoalloy Technology” alapanyaga erre a problémára nyújtott megoldást. A szinte teljes, 180 fokos ívben visszahajlítható anyag, valamint a Kaleido Inspirare szériában használt 45 és 30 fokos szögben is keresztszál erősített paplan olyan bot előállítását tette lehetővé, amely 5 és 110 gramm közötti csalik eldobását és vezetését is lehetővé teszik, mindegy milyen technikáról is legyen szó.

 

Ez a bot lett az első, amelyben olyan innováció valósult meg, ami 20 évente egyszer történik a horgászbotok gyártástechnológiájában.

 

Az innováció folytatásaként az Evergreen International kettéosztotta a korábbi Kaleido Inspirare szériát. Igy jött létre az RS és a GT botcsalád.



A KALEIDO INSPIRARE RS botcsalád

 

Az RS széria a versenyhorgászat igényeinek kielégítésére született, mellőzve minden alkut, mely az előállítás költségeinek racionalizálását eredményezhette volna.

 

A „mindenből a legjobb” elv mentén készülő pálcák így nem csak a „Torayca® T1100G” alapanyagot kapták meg, amely következtében a blank akkor sem sérül, ha a zsinór éppenséggel negatív tartományban jár, hanem olyan Fuji gyűrűsort is, mely nem elérhető más gyártók számára és tetejében szinte letörhetetlen.

 

Maximális érzékenység, felfoghatatlan erőtartalék, a lehető legalacsonyabb önsúly, tökéletes balansz, hogy a napokon keresztül tartó, napi 10-12 órás felkészülés és verseny utolsó pillanatában se a felszerelésen múljék a győzelem!

 

Kaleido Inspirare RS. Azoknak, akik a vízen élnek!




KALEIDO INSPIRARE RS | IRSC-69MH STALLION RS

 

Stallion RS, a középsúlyú bajnok: pontos dobás, csaliirányítás és multifunkcionalitás jellemzi.

 

Az általában használt módszerek, mint a Texas Rigek, Spinnerbaitek, Bújtatott Jigek, Crankbaitek, Crawler-baitek, Big Pencilek, különböző Swimbaitek, Long Wormok közös jellemzője, hogy manapság mindegyiknél emelkedett a csalik átlagos súlya. 

 

Stallion RS az az igazán sokoldalú bot, amely egy ország különböző területein lévő vizek, legyen az tó vagy folyó, egyaránt jól használható ezek figyelembevételével is. Magát a botot ezért legjobban a "szuperközépsúly" kategóriába sorolhatjuk, amely ötvözi az alkalmazkodóképességet a kényelmes dobási tulajdonságok megtartásával a teljes középsúlyú csali kategóriában, de maximálisan megbízható alkalmankénti nagy kihívások, mind csalik, mind pedig valóban kapitális halak tekintetében is.

 

A Stallion sokéves tapasztalatot gyűjtött nehéz, nagy súlyú csalikkal kapcsolatban is, ezért a tervezők még erősebbé tették a Toray csúcstechnológiájú, nagy modulusú "Torayca® T 1100 G"  alapanyagával és a legmodernebb kiegészítőkkel.

Összegezve, az Inspirare Stallion az RS Limited szériában újjászületett. Innovációja során tulajdonságai tovább fejlődtek mind dobás, mind érzékenység, mind erő, mind pedig kezelhetőség terén.

 

Ajánlott módszerek: medium size big bait, swimbait, S letter type / shallow ~ middle crankbait / vibration / spinnerbait / braided jig / guarded jig / football jig / texas rig / heavy carolina rig stb. 

 

Méret: 206 cm

Súly: 125 gr

Tagok: 1részes

Dobósúly: 9gr -28gr


https://www.evergreen-fishing.com/TheStallionRS




Írjon véleményt a termékről

Kérjük lépjen be vagy regisztráljon az értékelés leadásához!

KALEIDO INSPIRARE RS | IRSC-69MH STALLION RS

  • Gyártó: EverGreen
  • Cikkszám: 4533625106872
  • Elérhető: Előrendelhető
  • 1 022,00€

  • Nettó ár: 804,72€